Saját bloglista

Anyáknapjára versek (2)


Csorba Piroska: Mesélj rólam

Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam?
És tehozzád hogyan szóltam,
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad, mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam!
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél,
meleg tejeddel etettél?
Akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem?
Úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány leszek?

Mesélj anya,
mesélj rólam!
Milyen lettem,
amikor már megszülettem?
Sokat sírtam
vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?

Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?

Anyák napja
(népköltés)

Már megjöttünk ez helyre,
Anyánk köszöntésére.
Anyám, légy reménységben,
Köszöntlek egészségben!

Amennyi a zöld fűszál,
Égen ahány csillag jár,
Májusban a szép virág:
Annyi áldás szálljon rád!



Weöres Sándor: Buba éneke

Ó, ha cinke volnék,
útra kelnék,
hömpölygő sugárban
énekelnék –
minden este
morzsára, buzára
visszaszállnék
anyám ablakára.

Ó, ha szellő volnék,
mindig fújnék,
minden bő kabátba
belebújnék –
nyári éjen,
fehér holdsütésben
elcsitulnék
jó anyám ölében.

Ó, ha csillag volnék
kerek égen,
csorogna a földre
sárga fényem –
jaj, de onnan
vissza sose járnék,
anyám nélkül
mindig sírdogálnék.

Pákolitz István: Anyámnak

Hogyha virág lennék,
ölelnélek jó illattal;
hogyha madár lennék,
dicsérnélek zengő dallal;
hogyha mennybolt lennék,
aranynappal, ezüst holddal,
beragyognám életedet csillagokkal.

Virág vagyok: ékes,
piros szirmú, gyönge rózsád,
madár vagyok: fényes
dalt fütyülő csöpp rigócskád,
eged is: szépséges
aranynappal, ezüstholddal,
beragyogom életedet csillagokkal.

Donászy Magda: Ajándék

Színes ceruzával
rajzoltam egy képet,
anyák napján reggel,
Édesanyám néked.

Lerajzoltam én egy
aranyos madarat,
aranyos madárra
aranyos tollakat.

Elkészült a madár,
Nem mozdul a szárnya…
Pedig hogyha tudna,
a válladra szállna.

Eldalolná csöndben
tenéked egy dalban,
amit anyák napján
mondani akartam.

Donászy Magda: Anyák napján

Tavaszodik, kis kertemben
kinyílik a tulipán.
Ragyognak a harmatcseppek
anyák napja hajnalán.

Kinyílott a bazsarózsa,
kék nefelejcs, tulipán,
neked adom anyák napján,
édes-kedves anyukám.

Donászy Magda: Édesanyámnak

Te vagy a nap
fenn az égen.
Én kis virág
meseréten.
Ha nem lenne
nap az égen,
nem nyílna ki a virág.
Virág nélkül
de szomorú
lenne ez a
nagy világ.

Csanádi Imre: Mi van ma, mi van ma?

Mi van ma, mivan ma?
Édesanyák napja
Pár szál virág a kezemben:
édesanyám kapja.

Azt is azért adja,
aki szorongatja:
Édesanyám, édesanyám
jó szívvel fogadja!

Nadányi Zoltán: Anyu

Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik
minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba került,
csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.

„Anyu, anyu! Anyu!”
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van
ilyen kis gyerekkel.

"Anyu, anyu, anyu!"
most is kiabálom,
most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,
Anyu, fényes csillag,
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.



Horváth István: Anyanyelvemben őrizlek téged

Anyám a hangod nem hallom többet.
Anyanyelvemben őrizlek téged.
Szavaid szívem mélyén dübörögnek.
Úgy zengik vissza a mindenséget,
ahogy azt tőled szóval tanultam.
Kis nép nyelvén, de Anyám, tiéden.
Anyám vagy, s én is fiad, ki voltam.
Ez nem szégyenem se büszkeségem.
Anyám vagy! Most már csak a szavakban!
S, hogy többé hangod, jaj, nem hallhatom,
drágább a szavad, mélyebben dobban.
Nincs a földön oly kincs, se hatalom,
mely megfolythatna fiad ajkán.
Dédunokád is őrzi „Vénanyót”.
Nem kell előtted pirulnunk, Anyám,.
Megőrizzük, mit ajkad ránk hagyott.



Létay Lajos: Édesanyám, mit segítsek?

Édesanyám mit segítsek?
Cukrot törjek? Hozzak lisztet?
Megpörköljem tán a kávét?
Elszaladjak hagymaszárért?
Neked száz és száz a dolgod,
míg ebédünk egybehordod;
míg az asztal megterítve,
csak te fáradsz, te s megint te!
Ámde én nem hagylak téged,
tétlen mint is nézhetnélek?
S épp ma van lám neved napja,
hát így üld meg, mosogatva?
Édesanyám, mit segítsek,
hogy ne fáradj, légy mind frissebb?
Megtennék én mindent érted,
minden gondtól kímélnélek.
Hogy vidáman élj sokáig,
s ifjan lásd meg unokáid.



Kádár János: Anyáknak

Édesanyám, anyám, anyácskám,
menedékem, kedvem, szép orcám,
víg napom, csillagom, virágom,
fogadd el szerényke virágom.
Édesanyám, anyám, anyácskám,
anyukám, édesem, jó mamám,
kenyerem, illatom, virágom,
fogadd el szerényke virágom.
Édesanyám, anyám, anyácskám,
anyukám, édesem, jó mamám,
menedékem, kedvesem, szép orcám,
víg napom, csillagom, virágom.
Kenyerem, illatom, virágom,
fogadd el szerényke virágom:
ha megteszed én is virágzom.
Ha megteszed én is virágzom.



Áprily Lajos: A kertbe ment

Uram, én nem tudom, milyen a kerted,
a virágosod és a pázsitod,
Én nem tudom, virágok ültetését,
ágyásaidban hogy igazítod.
Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve
júniusi vasárnap hajnalán,
beteg lábával és beteg szívével
bánatosan kertbe ment anyám.
Uram, tele volt immár félelemmel,
sokszor riasztó árnyék lepte meg,
de szigony-eres, érdes két kezével
még gyomlálgatta volna kertemet.
A kicsi teste csupa nyugtalanság,
s most elgondolni nem tudom, hogy ül.
Virágosodban könyörülj meg rajta,
hogy szegény ne szenvedjen tétlenül.
Mezőiden ne csak virágmagot vess,
virágaid közé vegyíts gyomot,
hogy anyám keze gyomlálhassa kerted:
asphodelosod és liliomod.



Fazekas Anna: Köszöntő

Hajnaltájban napra vártam,
hűs harmatban térdig jártam,
szellő szárnyát bontogatta,
szöghajamat fölborzolta.
Hajnaltájban rétre mentem,
harmatcseppet szedegettem,
pohárkába gyűjtögettem,
nefelejcset beletettem.
Hazamentem, elpirultam,
édesanyám mellé bújtam,
egy szó sem jött a nyelvemre,
könnyem hullt a nefelejcsre.
Édesanyám megértette,
kicsi lányát ölbe vette,
sűrű könnyem lecsókolta,
kedve szóval, lágyan mondta:
„Be szép verset mondtál, lelkem,
be jó is vagy, kicsi szentem!"
S nyakam köré fonva karját
ünnepeltük anyák napját.



Áprily Lajos: Féltél, anyám?

Sírod körül harc volt, hadnép rohant,
vad ütközetben reszketett a hant.
Féltél, anyám? és gondoltál-e rám?
Te nem féltél, csak féltettél anyám.



Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!



Mécs László: Az anyánk

Hej, ti vándor vén legények,
sorsosim, víg agglegények!
Hejehujás cigány élet,
a mi sorsunk: dáridó,
vérző szívet ámító.
Hideg fészek ami fészkünk,
A szívünkbe ha belenézünk,
kurjantunk és fütyörészünk,
ne hallja meg senki sem,
hogy búg bent egy requiem.
És egy este lámpa lobban,
szellem-szárnyon, halk-titokban,
zárt ajtókon át betoppan,
szíve szirmát szórja ránk,
ami édes jó anyánk.
Ránk tekint virágszemével,
ajka szól bölcső-zenével:
s mint szivárvány, úgy hull széjjel
minden álarc, ámító
lötty, virág és dáridó.
Visszavedlünk jó gyereknek
s karján bölcsős szeretetnek,
mélyről, mélyről megerednek
tiszta, régi könnyeink,
tengermélyi gyöngyeink.
O a jóság, szem-becézés,
csak csicsijjáz, csókol, néz: és
vad szívünkben minden vérzés,
bíbor-csermely elapad,
átkos ének elakad.
Mosolygása édes ünnep:
rávilágít minden bűnnek
gyökerére: mint kitűnnek
este mint a csillagok,
hogyha holdjuk fölragyog.
Megvigasztal, fölmagasztal,
illatos lesz lámpa, asztal,
megtelünk a szent malaszttal,
és elalszunk édesen,
csoda-csoda csendesen...



Erdélyi József: Anyai szó

Vertük a fecskefészkeket,
az istálló eresz alatt,
kínoztuk és csaptuk a földhöz
a kopasz fecskefiakat.
Nem hatottak meg a kifosztott
madarak sikongásai, -
játszottunk... Van-e különb játék,
mint életekkel játszani?...
Egy kisfecskét én hazavittem,
hogy anyámnak megmutatom –
A szívemet cseréltem el
azon a végzetes napon,
az én ártatlanul kegyetlen,
öldöklő gyermekszívemet...
Anyám is jobban tette volna,
ha nem szült volna engemet!
Nem bántott, csak azt mondta, hogy
a fecske Isten madara,
s aki bántja, azt megveri
az Isten tüzes ostora.
Azt kérdezte: hogy esne nékem,
ha megfogna egy óriás,
s kitépné a két kezemet,
mikor nem is volnék hibás?...
Tanyasi játszótársaimnak
elmondtam: mit mondott anyám,
de félrelöktek. Nem fogott
rajtuk a jámbor tudomány.
Magam is maradtam, kis tudós,
egy játékommal kevesebb,
két kezem tisztább, mint a másé,
de a két szemem könnyesebb...
Miért is tanított jóra, szépre?
Miért nem mondta, hogy öld, csak öld,
ne sajnáld a kicsit, a gyengét,
mert az erőseké s Föld,
kiknek szívében nincs bűnbánat,
se irgalom, se kegyelem!...
Fegyverrel bírják a világot,
és énnekem nincs fegyverem.

Nincs fegyverem más, csak a szó,
és nem hallgat rám a világ,
nem hallja meg, hogy sikoltoznak
fiaik után az anyák.
Nem hallja, hogy siratja rablott
szerelmes a szerelmesét, -
egy neveletlen, óriás,
vad gyermek az emberiség.
Ki fékezi meg ezt a játszó,
gyilkos óriásgyermeket?
Ki fogja égi tudományra
a durva népvezéreket? –
Anyai szó! Angyali szózat,
isteni fegyver, tüzesen
szállj szívről szívre, szájról szájra,
se is némulj el sohasem!...



Áldás

Ahány virágszál van
Ott künn a határban,
Ahány fényes csillag
Nyári éjszakában,
Oly sok évig éljen
Anyám boldogságban.
Ahány madár dalol
A virágos réten,
Ahány jó ember van
Széles e világon
Édes jó anyámra
Annyi áldás szálljon.



Takács Irén: Az édesanya

Ha beteg vagy, fáradt,
És ha gyötör a bánat,
Betakar, vigasztal,
Megveti az ágyad.
Szeresd ezért nagyon
Az édesanyádat!
Sokszor bizony rossz vagy,
Talán nem is láttad
Mikor a két szemén
Könnyek vontak fátylat.
Tiszteld ezért nagyon
Az édesanyádat!
Ő mindig gondol rád,
Megvarrja a ruhád,
Egész nap dolgozik,
Késő estig fárad.
Tiszteld, szeresd ezért
Az édesanyádat!
Gondolj mindig arra,
Hogy a legdrágábbat
Addig kell szeretni,
Míg melletted állhat.
Tiszteld, szeresd ezért
Az édesanyádat!



Gyermeki köszöntő

A hóvirág fehér csillag,
Vele a tavasz kacsingat,
Kék csillag az ibolya,
O a tavasz mosolya.
Ahány virág van a réten,
Számlálj te is annyit évben,
S mint a virág maradj vidám
És fiatal, édesanyám!
Állj meg vándor!
Légy akárhol,
Tartsál velünk,
Anyákat köszöntjük
Életükre áldást kérünk,
Kiket úgy szeretünk.
Isten adjon minden jót,
Meghallgatva a gyermeki szót:
Éltesse az anyákat,
Fogadják a hálánkat.



Szeresd édesanyádat

O az, aki halkan
Bölcsőd fölé hajol,
O az, aki neked
Altató dalt dalol.
Megmosdat, megfürdet
Megfésül szépen,
Tündér mesét mond
Lágy téli estéken.
Amikor beteg vagy
O az, aki ápol,
Két szemében mennyi
Aggódás, gond lángol.
O az, aki mindig
Imádkozik érted
Nincs, óh nincs határa
Nagy szeretetének.
Tele van a lelke
Érted égő fénnyel,
Ne bántsd meg őt soha
Engedetlenséggel.



Az anya

Hiába gyönge, fáradt asszony, vézna,
Belőle nőtt testünk acélos izma.
Hiába félénk, reszkető a lelke,
A pompás lángot belénk o lehelte.
O is volt láng, kerengő víg madárka,
Ábrándmezőket dallal o is járta.
S talán csöndes estén szívedbe dobban,
Hogy arany faja lángolt víg dalokban.
Hiába félénk, reszkető már lelke,
Költőbe, szentbe, hősbe, új emberbe,
A pompás, gazdag lelket o lehelte.



Az anya

Hiába gyönge, fáradt asszony, vézna,
Belőle nőtt testünk acélos izma.
Hiába félénk, reszkető a lelke,
A pompás lángot belénk o lehelte.
O is volt láng, kerengő víg madárka,
Ábrándmezőket dallal o is járta.
S talán csöndes estén szívedbe dobban,
Hogy arany faja lángolt víg dalokban.
Hiába félénk, reszkető már lelke,
Költőbe, szentbe, hősbe, új emberbe,
A pompás, gazdag lelket o lehelte.



Ima

Édes jó Istenem
Hallgasd meg imámat,
Áldd meg minden jóval
Édes jó anyámat.
Áldó két kezedet
Tartsad mindig rajta,
Mosolyogj rá szeretetet
Ne legyen bús napja.



Egy szívem van…

Ha száz szívem volna:
Mind érted dobogna,
Szelíd arcod mind a százban
Napfényként ragyogna.
Áldjon meg az Isten
Jártadban, keltedben.
Hová nézel a virág is
Ott nyíljék legszebben.
Nincs több, csak egy szívem,
Csak egyetlen egy van:
Ám, de százzal sem tudnálak
Szeretni már jobban.
A te neved zengi
Minden dobogása…
Szálljon reád édesanyám
Az Isten áldása!



Nagy Ferenc: Édesanyám

Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sir az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
A amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.
Bánatban, örömben – ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja.
Drága vigasztalás ez a a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz és el kinek mondod?
S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám.

Megjegyzés küldése